3 csodás hely, ahol öröm a kirándulás gyerekekkel is

Kirandulas-gyerekekkel

Ti milyen gyakran mentek családostól kirándulni, túrázni? Bevallom, mi eddig nem túl sűrűn, de most, hogy már a kisebb is bőven óvodás, úgy gondoltuk, nem árt szoktatni őket. A kirándulás gyerekekkel mindenképpen szép kihívás nekünk és nekik is, de a következő helyszíneket garantáltan élvezni fogják a kisebbek is!

 

Lehet élmény a kirándulás gyerekekkel is!

Nyilvánvaló, hogy a gyerekek számára nem akkora boldogság „sétálgatni” egy erdőben, és hallgatni a madarak csicsergését vagy a patak zúgását, közben pedig belélegezni a tiszta, friss levegőt. Mivel azonban mindez nekik is nagyon jót tesz testileg és lelkileg is, érdemes egy kis trükkhöz folyamodni, és olyan túraútvonalakat keresni, ahol a gyerekek számára extra programok is vannak. Lehet ez akár szarvas vagy őzetetés, egy különleges erdei játszótér vagy az örök kedvenc: a kisvasút.

Bemutatok nektek három olyan kirándulóhelyet, ahol saját tapasztalataink alapján mondhatom, hogy a kirándulás gyerekekkel is nagy élmény lesz mindenki számára!

 

Kirándulás gyerekekkel a Szalajka-völgybe

 

Kirandulas-gyerekekkel-Szalajka-volgy

 

A Szalajka-völgy az egyik legnépszerűbb kirándulóhely a Bükkben. Végig kiépített, aszfaltos úton túrázhatunk egészen a Fátyol vízesésig, mely akár kisvasúttal is megközelíthető. A Szalajka-völgyi kisvasút a Fatelep elnevezésű végállomásról indul. Választhatjuk azt, hogy kisvasúttal megyünk fel egészen a Fátyol-vízesésig, és visszafelé túrázunk. Mi a többséggel ellentétesen mozogtunk: egészen a Fátyol-vízesésig sétáltunk, majd itt szálltunk fel a kisvasútra, és lefelé zötyögtünk a nyitott kis vagonokban. A túratávolság 3 km, így gyerekekkel is könnyen teljesíthető.

A vadasparkig viszonylag hamar eljutottunk, így éppen, mire a gyerekek elkezdtek volna sztrájkolni, már el is értük a szarvasokat, akiket meg is etethettek. Ott jártunkkor csak a nőstény szarvas jött a kerítéshez, ő azonban minden zöld falatért hálás volt J Egy újabb rövid szakasz után elértük a pisztrángos tavat, ahol a gyerekek szintén nagy örömmel nézték a különböző színű és méretű halakat. Ezután pisztrángsütők és büfék sora következett, majd hamarosan elértük a Szikla-forrást, ezt követően pedig a Fátyol-vízesést.

A Szalajka-völgyön kívül Szilvásváradon természetesen sok szép látnivaló van még. A híres Lipicai-ménest se hagyjátok ki, ha kirándulni indultok a gyerekekkel. Emellett az Orbán-ház (tájház), a Kerektemplom, valamint a Millenniumi Kilátó is páratlan élmény a gyerekeknek.

 

Kirándulás gyerekekkel a Katalinpusztai kirándulóközpontba

 

Kirandulas-gyerekekkel-Katalinpusztai-kirandulokozpont

 

Budapesttől alig 50 km-re, északra, Vác után található Szendehely-Katalinpuszta, mely a Börzsöny és a Cserhát kapuja. A kirándulóközponton Hangya Dani vezet végig minket, akiről még egy 5 km hosszú tanösvényt is elneveztek. A tanösvényen a hagyományos információs táblák mellett a kiránduló gyerekek számára különleges elemeket is elhelyeztek: az Óriások pihenőjét, egy kanyargó pallósort, valamint egy 30 méter magas függőhidat.

A három tanösvény közül a kifejezetten óvodásoknak kialakított „Legyél te is kiserdész” tanösvény babakocsival is bejárható, és egy kis erdei tó körül fut.

A kirándulóközpontban erdei játszótér, sportpálya és tűzrakó hely is található. Emellett természetesen itt sem maradhat el a kisvasút, mint kötelező kirándulási elem gyerekekkel. A Hangyavasút a parkoló és a kirándulóközpont épületei között szállítja az izgatott vagy fáradt J gyerekeket és felnőtteket.

 

Kirándulás gyerekekkel: Királyrét

 

Kirandulas-gyerekekkel-kisvasut

 

Továbbra is maradunk az Északi-középhegységben, azon belül is a Börzsönyben, Királyréten. A kirándulás gyerekekkel itt is különleges élményeket tartogat, hiszen kisvasút, szuper játszótér és hajtányozás is vár ránk. Királyrétre autóval is utazhatunk, de a gyerekek számára ennél jóval izgalmasabb a 12 km hosszú erdei vasút Kismarosról. Sőt, Kismarosra is könnyen eljuthatunk vonattal. A budapesti Nyugati pályaudvarról Vácon keresztül közlekedő elővárosi vonattal kicsit több, mint fél óra alatt Kismarosra érhetünk. A Királyréti Erdei Vasút megállója a kismarosi MÁV állomástól pár percre található.

A kisvasút 30 perces zakatolása után megérkezünk a királyréti állomásra, mely mellett egy 750 méteres hajtánypálya is működik. A négyszemélyes hajtányokat ketten tudjátok hajtani, ketten pedig hátul ülhetnek. Egy kör 400 forint fejenként (4 éves kortól), és 4-5 perc alatt végighajtható.

Ezt követően látogassátok meg a tavasszal átadott új kirándulóközpontot, illetve menjetek végig az alig 3 km hosszú tanösvényen is, ahol kilenc állomáson keresztül ismerkedhettek meg az erdők és a tavak élővilágával, valamint a kisvasút és a vasbányászat történetével. A túra 1,5 óra alatt teljesíthető, amihez egy kis füzet is segítséget nyújt. Ez a gyerekek számára még rajzos verzióban is kapható!

 

Egy-egy erdei kirándulás gyerekekkel minden évszakban beiktatható, a természet teljes szépsége azonban ilyenkor, nyáron élvezhető a leginkább! Ha esetleg a kirándulást gyerekekkel még korainak érzed, olvasd el, szerintünk mely programok kihagyhatatlanok még a nyáron.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük