In memoriam Vekerdy Tamás

 

Vekerdy-Tamas

Az internetet nagyon felrázta, vagy mondjuk inkább úgy, hogy megrázta Vekerdy Tanár úr halála. Valahogy olyan halhatatlannak tűnt örök derűjével, hasznos tanácsaival.

 

Vekerdy mindent tudott rólunk, szülőkről

Idén januárban láttam őt legutoljára egy előadáson a Nyitott Akadémia szervezésében. Az előtérben, ahogy készülődött, látszott, hogy idős már nagyon, kicsit hajlott háttal, lassan mozgott. De ahogy felment a „pulpitusra”, és elkezdett beszélni hozzánk, kétségbeesett, tanácstalan, sokszor útvesztett szülőkhöz, egy energikus, szellemileg tökéletesen friss tudós állt előttünk, aki értett minket. Mindent tudott mindennapi vívódásainkról, nehézségeinkről, arról, hogy sokszor gondoljuk magunkat rossz szülőknek, akik megint kiabáltak a gyerkőccel, és sokszor érezzük magunkat egyedül kétségeinkkel, tanácstalanságunkkal.

És ő néhány mondatával mindezek alól egy szempillantás alatt feloldozást adott. Megtudtuk, hogy ő is sokszor szenvedett a gyerekneveléstől, mert bizony a „gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a csontunkat”. Ezért Vekerdy Tanár úr mindig azt tanácsolta a szülőknek, hogy hagyják kicsit másra a gyerekeket, és menjenek el sétálni, vacsorázni, moziba, bárhová, ahol kicsit kettesben lehetnek, a gyerekek nélkül.

Másik nagy kedvencem a vasalással kapcsolatos mondása: ”Könyörögve kérem az anyákat, ne vasaljanak, mert a vasalás egy pokol!”. Amilyen könnyen magamévá tudtam tenni a „menjünk el kettesben moziba” felhívást, annyira nehezen tudom elengedni a vasalást. Én, aki a gyerekeim egy éves koráig vasaltam minden mosás után (!) a ruháikat, és ezt követően is valamennyi újonnan vásárolt gyerekruhát az első hordás előtt mindig kivasaltam, sokáig álltam értetlenül ez előtt. Főleg, hogy a férjem ingeit is rendszeresen vasalnom kell…

 

Vekerdy-Tamas

 

A jó iskola alternatív?

4-5 éves lehetett a nagyobbik lányom, amikor megvettem Vekerdy Tamás: Iskolák?!? című könyvét, mely egy olvasói levél válogatás volt azokból az időkből, amikor a Tanár úr még szakértőként dolgozott a Nők Lapja hetilapnál. Napokig olvastam esténként a megdöbbentőbbnél megdöbbentőbb olvasói leveleket az általános iskolákról, és egyre inkább éreztem a gyomromban egy csomót. Tényleg ilyen ma az iskola?! Tényleg ezt kell nap, mint nap átélniük a gyerekeknek ott, ahol boldognak, felszabadultnak kellene lenniük, és ahonnan az egész életük elindul? Néhány nap után abbahagytam az olvasást és elkezdtem a környéken működő alternatív iskolák után kutatni. Találtam is hármat, elmentem, megnéztem őket, és kettőből fejvesztve menekültem. Az egyiknek semmi koncepciója, nevelési programja nem volt, a másikban 60 perces bemutató órát tartottak, de nem sokkal fél óra után én már percenként néztem az órámat. Arra gondoltam, ha engem ennyire nem köt ez le, akkor a gyerekeket vajon hogy fogja? A harmadik suliról akkor még semmit nem lehetett tudni, csak azt, hogy a következő ősszel indul, és hatalmas lesz a túljelentkezés…

Bíznom kellett tehát abban, hogy találok olyan állami általános iskolát a gyermekemnek, amelyik nem lesz megbetegítő, és ahol nem történnek olyan szörnyűségek, mint amikről Vekerdy Tamás írt a könyvében.

Csak remélni tudom, hogy a Tanár úr örökérvényű tanácsai, és a hazai oktatási rendszerre vonatkozó javaslatai idővel megértésre és elfogadásra találnak, és ha már a gyerekeink sem élvezhetik a „modern iskolai szemléletet”, legalább az unokáink fogják majd…

 

 

error

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük