3 kihagyhatatlan nyári program gyerkőcökkel

nyari-program

Otthon vagy a gyerekekkel, de már unod a lakás-udvar-játszótér hármasát? Számtalan nyári program lehetőség vár rátok, ha készen álltok kicsit kimozdulni és felfedezni a környéket!

 

1. Nyári program a „tengerparton”: Lupa Beach

Idén végre eljutottunk és kipróbáltuk a Lupa-tóból tengerparttá alakult strandot Budakalász határában, a Szentendrei út mellett. Elvileg kétféle strand közül lehet választani, a Premium Beach és az Öböl Beach közül, de mivel mi éppen hétfőn mentünk – a nagy tömeget elkerülendő – „csak” a Premium Beach-re tudtunk bemenni. Az Öböl az „olcsóbb” és „szerényebb” verzió, csak hétvégén nyitják meg, amikor nagyobb a látogatottság. Ott is van homok és játszótér is, így valószínűleg gyerekekkel az is tökéletes választás lehet.

A Premium Beach részre a belépő még hétköznap is igencsak borsos, és 2 éves kortól már a gyerekeknek is kell jegy mindkét strandrészre. Persze a belépőjegy árát hamar feledtette az elektromos kisvonat, mely a jegyvásárlást követően már csak ránk várt, és repített is minket a „tengerpartra”. Ez a háromévesemnek annyira tetszett, hogy alig akart leszállni róla. Számára csak ez a vonatozás tökéletes nyári program lenne 🙂

Ha még nem jártatok a Lupán, szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy a kisvonat megállójától a „Gyerek Beach” még tovább, egy rövid kis sétára van. Ne menjetek le egyből a partra ott, ahol leszálltok a kisvonatról, hanem sétáljatok tovább a part mentén északi irányba. Mi ezt nem vettük észre rögtön, csak utólag láttuk, amikor a játszóteret kerestük, hogy a gyerek „tengerparton” napvitorlákkal fedett a homokos part nagy része, van külön gyerekvécé, és közel van a fa játszótér, illetve az Elevenpark által működtetett ugrálóvárak és légpárnás hajók is ezen a részen vannak. Ez utóbbiért, illetve a vízi élményparkért külön kell a helyszínen fizetni, ugyanúgy, ahogy a napágyakért is.

nyari-program-2 nyari-program-3 nyari-program-4

Összességében azt gondolom, igazán szuper és különleges nyári program a Lupa Beach, legalább egyszer mindenképpen érdemes megcsodálnotok és kipróbálnotok. Építsetek homokvárat a parton, pancsoljatok a part menti sekély vízben, és érezzétek magatokat a tengerparton! 🙂

http://lupato.hu/

 

2. Tarzan Park

A Budapest IV. kerületében, viszonylag jól megközelíthető helyen lévő Tarzan Park nekem már akkor is nagyon tetszett, amikor először jártunk ott 4 évvel ezelőtt a nagyobb gyerkőccel. Hatalmas zárt csúszdák, mászó várak a kisebbeknek, ügyességi, kalandparkos játékok a nagyobbaknak, óriási, megszólaltatható hangszerek, és persze vizes játszótér, hogy nyári program gyanánt is tökéletes legyen.

Az én gyerekeim most a torony csúszdákat élvezték a legjobban, de kipróbáltuk a különböző hintákat, a „dombszerű” trambulint, a csúszópályát, és persze a vizes részt is. Most is megállapítottam azonban, hogy elég hideg víz jön a vizes játszótér lövöldözős és locsolós játékaiból. Emiatt a gyerekek nagy része inkább a vízzel feltöltött „várárokban” pancsol, ami viszont elvileg tilos… Az ároknak a két széle érdes, kavicsos festékkel van lefestve, talán azért, hogy ne csússzon, de nálunk sajnos mindkét gyerkőc jól lehorzsolta vele a térdét és a könyökét is 🙁

nyari-program-5 nyari-program-6 nyari-program-7

A nyári program tervezésekor szerintem semmiképpen se hagyjátok ki a Tarzan Parkot. Belépőt 3 éves kor felett kell fizetni, cserébe 4 órán keresztül használható a park valamennyi játéka.

http://tarzanpark.hu/

 

3. A megunhatatlan Hajógyári-sziget

Már Anna, Peti, Gergőnek is ez volt a kedvenc játszótere, és azóta is töretlen népszerűségnek örvend a gyerekek körében, nem csak nyári programként. Viszonylag könnyen megközelíthető, és nagyon sok izgalmas és különleges játékkal találkozhattok, ha elmentek. Persze a játékok egy részére már ráférne a felújítás: az óriás csúszdákhoz vezető lépcsőkről teljesen lekopott a festék, hiányoznak lépcsőfokok, a hatalmas tányérforgót pedig már nem lehet megmozdítani.

Ennek ellenére most is nagyon jól szórakoztunk. Már az épphogy 3 éves gyerekem is bátran felmászott a várakba, és egyedül lecsúszott a zárt csúszdákon. A nagyobb a csúszdák mellett a kötélforgót élvezte még nagyon, amit éppen odaértünkkor javítottak meg. De a kisebbeknek a homokozó közepébe épített alagutas, csúszdás vár is telitalálat.

nyari-program-8 nyari-program-9 nyari-program-10

Külön plusz pont az új, alig 1 éve átadott mosdóblokk, ami nagyon tiszta és jól felszerelt. Emellett azt is érdemes külön kiemelni, hogy ez a játszótér az előző helyszínekkel szemben teljesen ingyen van. Ne hagyjátok ki a nyári programból!

https://welovebudapest.com/hely/hajogyari-szigeti-jatszoter-2/

 

Pokrócot, uzsonnás kosarat, nyári kalapot fel, és irány valamelyik élménydús nyári program helyszín! Higgyétek el, nem fogtok csalódni!

Neked is van kedvenc, jól bevált helyed, amit minden évben beiktatsz a nyári programba? Ha igen, oszd meg velem hozzászólásban!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük